Orvosok és mások azzal az érthető szándékkal írnak fel fájdalomcsillapítókat, pl. aszpirint, nyugtatókat, hipnotikumokat és altatókat, hogy a fájdalmat csillapítsák.  

A kémiában és az orvostudományban azonban soha nem volt ismeretes, hogy pontosan hogyan vagy miért hatnak ezek az anyagok. Az ilyen keverékek véletlen felfedezésekből erednek, miszerint „ez vagy az elnyomja a fájdalmat”. 

A létező vegyületek hatásai az eredmények szempontjából nem egyformák, és gyakran nagyon ártalmas mellékhatásaik vannak. 

Mivel hatásuk okait nem ismerték, a biokémiában (az életfolyamatok és életet alkotó anyagok kémiájában) nagyon kis haladást értek el. Ha az ok, amiért hatnak, ismert és elfogadott lett volna, akkor a kémikusoknak lehetőségük lett volna kifejleszteni néhány valódi fájdalomcsillapítót, amelynek minimális mellékhatásai vannak.

A pszichoszomatikus természetű fájdalmak vagy kellemetlenségek olyan mentális képmásokból származnak, amelyeket a thetán teremtett, és amelyek nekinyomódnak a testnek, és hatnak rá. Például egy olyan múltbeli esemény mentális képmása, amelyben eltört a személy egyik karja, a jelenben újra működésbe léphet, hatást fejthet ki a testre, és fájdalmat okozhat ugyanabban a karban. 

Tényleges klinikai teszt alapján az aszpirin és más fájdalomcsillapítók hatásai a következők: 

A) elnyomják a thetán képességét, hogy mentális képmásokat teremtsen, 

és

B) akadályozzák az idegszálak vezetőképességét. 

Ennek eredményeként a thetán butává, üressé, feledékennyé, érzékcsalódásossá és felelőtlenné válik. Egyfajta fásult állapotba kerül, érzéketlen, közönyös, tehetetlen és határozottan megbízhatatlan lesz, valójában veszélyessé válik a társaira nézve. 

Amikor a drogok hatása elmúlik vagy kezd elmúlni, a mentális képmások teremtésének képessége elkezd visszatérni, és ez sokkal erősebben bekapcsolja a szomatikákat (testi érzeteket, betegségeket, fájdalmakat vagy kellemetlenségeket). A személy egyik megoldása erre az, hogy még több drogot szed. Vannak aszpirinfüggők, és akkor még nem is említettük a heroinistákat. A kényszer abból a vágyból ered, hogy újra megszabaduljon a szomatikáktól és a nemkívánatos érzetektől. A lény egyre fásultabbá válik, egyre nagyobb mennyiséget kíván, és egyre gyakrabban.

A fájdalomcsillapítók gátolják a thetán azon képességét, hogy mentális képmásokat teremtsen.

A fájdalomcsillapítók az idegcsatornák elektromos vezetését akadályozó hatást is kifejtenek.

Szexuális téren drogosoknál gyakori, hogy eleinte nagyon stimuláltak. De a kezdeti szexuális „tűz” után egyre nehezebbé válik a szexuális érzet serkentése. Az elérésére tett erőfeszítés rögeszméssé válik, miközben maga a szex egyre kevésbé kielégítő. 

A képek (vagy általánosságban véve a teremtés) drogok általi restimulációjának folyamata először fokozhatja a teremtést, majd végül teljesen megakadályozza.  

Ha valaki biokémiailag dolgozna a fájdalomcsillapítás problémáján, akkor a legkevésbé káros fájdalomcsillapító az lenne, ami minimális „fásultságot” vagy butaságot eredményezve akadályozná meg a mentális képmások teremtését, és a testben feloldódva gyorsan kiürülne az idegekből és a szervezetből. 

Vannak nemkívánatos érzetek, amelyeket a drogok elfednek, ám van egy egész sora a kívánatos érzeteknek is, és a drogok minden érzetet elfednek. 

A drogok védelmére egyedül az hozható fel, hogy a közvetlen szenvedésre rövid, gyors feledést nyújtanak, és lehetővé teszik az illető rendbehozatalára irányuló kezelést. De ez még akkor is csak azokra vonatkozik, akiknek nincs más módszerük arra, hogy megbirkózzanak a fájdalmukkal. 

Az ügyesség, képesség és éberség a legfontosabb dolgok, amelyek megakadályozzák, hogy fájdalmas helyzetekbe kerüljünk. Ezek mind eltűnnek a drogok hatására. Így a drogok előkészítik a terepet ahhoz, hogy az ember valóban katasztrofális helyzetekbe jusson és aztán úgy is maradjon. 

Az embernek megvan a választási lehetősége aközött, hogy meghaljon a drogokkal, vagy éljen nélkülük. A drogok megfosztják az életet azoktól az érzetektől és örömöktől, amelyek az élet egyetlen értelmét adják.